A jó első benyomás nem csak a munkavállaló feladata

Az új alkalmazottad bebizonyította, hogy ott a helye a csapatodban – mi segítünk, hogy te is bizonyítsd, hogy jó helyre került!

A mi feladatunk az, hogy a legkiválóbb jelölteket kössük össze az ügyfeleinkkel, a kapott információk és elvárások alapján. Onnantól kezdve, hogy megtaláltuk a megfelelő jelöltet, a munkaadón múlik, hogy milyen sorsa lesz az új kollégának, és hogy milyen eszközöket és módszereket alkalmaz annak érdekében, hogy meg is tartsa őt.

Emlékszel még az első napodra az új munkahelyeden? Sokszor hallottuk már, hogy az első napokban nem találták a helyüket az új kollégák, nem voltak megfelelően felkészülve az érkezésükre a cégnél, vagy esetleg nem tudtak elég időt szánni rájuk. Mi fejvadászként az interjúk során már elég sok információt átadunk a cég működéséről és a leendő feladatokról, de az új munkahelyről kialakult első benyomásnál döntő szerepe van az első napoknak, az első benyomásnak pedig döntő szerepe van abban, hogy meddig tervez az új munkahelyén maradni jelöltünk.

Első körben fontos felkészülni az érkezésére, hiszen kényelmetlen lehet a helyzet, hogyha például nincs meg a saját asztala, saját munkaeszközei, amik elengedhetetlenek lennének a mihamarabbi betanuláshoz/munkakezdéshez , és esetleg erre akár több napot is várni kell.

Ha már komfortos körülményeket sikerült biztosítani az érkezésére, akkor könnyebb dolgunk lesz. Az első napok általában a cég megismerésével, a munkatársak megismerésével, illetve azzal telnek, hogy az új kolléga minél gyorsabban megkapjon minden szükséges tudást és információt ahhoz, hogy minél hamarabb munkába tudjon állni. Ha ehhez egy tréningre van szükség, akkor fontos, hogy kerítsünk rá időt, illetve olyan személyt, aki nem csak tudásában, hanem kommunikációs készséget tekintve is alkalmas az oktatásra.

Amennyiben az első napokon hatékony volt az oktatási folyamat, a munkavállalónk hamarabb kezdhet munkába állni. Azonban lényeges, hogy továbbra is legyen olyan, akihez segítségért fordulhat, illetve fontos időről időre ellenőrizni a tudását, további tréningeket tartani, amennyiben szükség lesz rá.

Amikor új munkavállalót keres a cég, azt általában meghatározott okok miatt teszi. Vagy szakembert keres, aki tapasztalattal és meglévő tudással kerül majd a céghez, vagy azért keres új embert, mert kevés a kapacitása a cégnek és szükség van több munkaerőre. Minden esetben lényeg, hogy az első napokon elegendő időt fordítsunk az új munkavállalóra, hiszen ez a legmeghatározóbb időszak annak kapcsán, hogy mennyi ideig tervezi majd a cégnél való munkavégzést kollégánk. Részünkről pedig egyértelmű, hogy a cél a megtartás, nem pedig a további munkaerő keresés.



Vélemény, hozzászólás?

4 × egy =