Női vezetők – kevesen vannak?

Már nem abban a világban élünk, amelyben édesanyáink, és nagyanyáink éltek, erősen korlátozott karrierlehetőségekkel. A nők többsége, egy olyan világban nőtt fel, amelyben megvoltak az alapvető jogaik. Nagyon hihetetlen számunkra, hogy még mindig egy olyan világban élünk, amelyben vannak nők, akiknek nincsenek meg az alapvető jogaik. Mindezek mellett, más probléma is van. Ez pedig a következő:a nők még mindig kevesebben érnek fel a csúcsra, mint ahányan megérdemelnék, legyen szó bármilyen foglalkozásról, bárhol a világban. A számok világosan beszélnek a helyzetről.190 államfő, ebből 9 nő. Az EU első számú vezetője idéntől végre egy nő. A világ parlamentjeiben ülő embereknek, csak a 13 százaléka nő. A versenyszférában, csúcspozícióban lévő nők, igazgatói pozíciók, elnökségi helyek, legfeljebb 15-16 százalékra tehető. Ez a folyamat nagyon rossz irányba halad. Sőt, még a non-profit szektorban, amiről néha azt gondoljuk, hogy inkább nők által dominált; csak 20% a női vezetők aránya.

Egy amerikai tanulmány megmutatta, hogy a házas szenior menedzserek közül, a házas férfiak 2/3-a, míg a házas nőknek csupán 1/3-a rendelkezik gyerekkel.

Tehát a kérdés az, hogy hogyan fogjuk mindezt megoldani. Hogyan változtatjuk meg ezeket a számokat? Hogyan érhetünk el valamilyen változást?

 

Miket kell megtanulnia egy nőnek, ha munkaerőpiacon szeretne maradni?

Három dolgot. Egy, legyen bátor a nő, és kezdeményező. Kettő, a társad legyen valódi társ. Három, Ne szállj ki, mielőtt eljönne a számodra alkalmas pillanat.

 

 

Tehát az első: legyen bátor a nő, és kezdeményező

 

A nők rendszeresen alábecsülik a képességeiket.  A nők nem állnak ki magukért a munkahelyükön. Van egy tanulmány, ami friss diplomásokat vizsgált, rámutatott, hogy a férfi jelentkezők 57 százaléka tárgyalt már az első fizetéséről, míg a nőknek csupán hét százaléka. Ami még ennél is fontosabb, a férfiak maguknak tulajdonítják a sikereiket, míg a nők gyakrabban a külső tényezőknek. Ha megkérdezel egy férfit, vajon miért végzett jó munkát, azt fogja mondani, ” Mert király vagyok! Nyilvánvaló. Egyáltalán miért kérdezel ilyet?” Ha megkérdezel egy nőt miért végzett jó munkát, olyasmit fog mondani, hogy valaki segített neki, hogy mázlija volt, hogy nagyon keményen dolgozott. Hogy ez miért számít? Hát ez nagyon is számít, mert senki nem jut el a vezérigazgatói irodába, ha nem elég kezdeményező. Senkit nem fognak előléptetni, ha nem gondolja azt, hogy megérdemli a sikert vagy még csak nem is érti, hogyan érte el a saját sikerét.

Bárcsak mondhatnánk az összes fiatal, és csodás nőnek, hogy “Higgy magadban, és állj ki magadért!” Sajátítsd ki a saját sikered!”  De ez nem ilyen egyszerű. Mert az adatok egy dolgot nagyon szemléletesen megmutatnak, mégpedig, hogy a siker és a népszerűség pozitívan viszonyul egymáshoz, ha férfiakról van szó, de negatívan, ha nőkről.

 

Lássunk egy tanulmányt erre vonatkozólag. 

 

Van egy híres Harvard Business School tanulmány, egy Heidi Roizen nevű nőről. Ügyfélszolgálatos egy cégnél, és arra használja a kapcsolatait, hogy sikeres kockázatitőke-befektető legyen. 2002-ben egy professzor, aki akkoriban a Columbia Egyetemen volt, felfrissítette a témát, és átnevezte Howard Poizenre. És kiadta az esetet  két diákcsoportnak.

Pontosan egy szót változtatott meg: Heidiből Howard lett. De ez az egy változtatás nagyon nagy különbséget jelentett. Ezután felmérést végzett a diákok körében. A jó hír az volt, hogy mind a férfiak, mind a nők úgy találták, hogy Heidi és Howard egyformán alkalmas volt, ami egyrészt jó. A rossz hír az volt, hogy mindenki Howardot bírta. Ő egy klassz fickó, szívesen dolgoznál neki, szívesen töltenél el vele egy napot horgászással. De Heidi? Hát ő nem egészen. Egy kissé törtető. Egy kicsit politikus. Nem biztos, hogy szeretnél neki dolgozni.

Azt kell mondogatnunk a lányainknak, és a kollégáinknak, azt kell mondogatnunk magunknak, hogy megvan az esélyünk arra, hogy megkapjuk az előléptetést, mert a munkánkkal, a képességeinkkel bizonyítottunk.

 

 

Kettes számú üzenet: tedd a társad valódi társaddá.

Meg vagyok győződve arról, hogy a munkahelyeken több fejlődést értünk el,mint az otthonainkban. Az adatok világosan kifejezik. Ha egy nő, és egy férfi teljes munkaidőben dolgozik, és van gyerekük is, akkor a nő kétszer annyi házimunkát végez, mint a férfi, és a nő háromszor annyit foglalkozik a gyerekkel, mint a férfi. Szóval, a nőnek van három vagy két állása, míg a férfinek egy. Mit gondolsz ki fog kiszállni, amikor valakinek többet kell otthon maradni?

A társadalmunk sokkal nagyobb nyomást gyakorol a férfiakra siker terén, mint a nőkre. Nyilván vannak olyan férfiak, akik otthon maradnak, és otthon dolgoznak, hogy támogassák a feleségük karrierjét.

 

Hármas számú üzenet. Ne szállj ki, mielőtt eljönne a számodra alkalmas pillanat.

Van egy nagy adag irónia abban, hogy azok a lépések, amiket a nők azért tesznek, hogy a munkában maradjanak, vezethetnek kilépéshez is. Ez az, ami általában történik. A nő elkezd a babára gondolni. Ettől a pillanattól kezdve, pedig elkezd azon gondolkodni, hogyan teremtsen helyet ennek a gyereknek. “Hogy fogom ezt beilleszteni a többi tennivalóm közé?”  Szó szerint, attól a pillanattól kezdve, nem törődik az előléptetéssel, nem fog bele új projektekbe, és nem mondja azt, hogy “Én. Ezt én akarom megcsinálni.” Elkezd hátrálni.

A nők ezekről túl korán kezdenek el gondolkodni: az eljegyzésükkor, az esküvőjükkor, amikor elkezdenek foglalkozni a gyerek gondolatával, ami hosszú idő is lehet.

 

De mi is történik akkor, miután szép csendben elkezdesz hátrálni?

Ne szállj ki mielőtt kiszállsz! Maradj benne a játékban! Addig a napig, amíg ki kell szállnod, a gyerek miatt, és csak ezután hozd meg a visszavonuló döntéseid. Ne hozz ilyen döntéseket túl korán, különösen úgy ne, hogy nem tudatosan döntesz.

 

Nézzük röviden, milyen a helyzete a magyarországi vezető nőknek

Mastercard Női Vállalkozói Indexe idén is megvizsgálta  a női vezetők helyzetét világszerte.

A legjobb 10 ország, ahol a nők kedvező helyzetből indítanak vállalkozásokat,

 

  1. Új-Zéland – 74.2
    2. Svédország – 71.3
    3. Kanada – 70.9
    4. Egyesült Államok – 70.8
    5. Szingapúr – 69.2
    6. Portugália – 69.1
    7. Ausztrália – 68.9
    8. Belgium – 68.7
    9. Fülöp-szigetek – 68.0
    10. Egyesült Királyság – 67.9

Női vezetők aránya Magyarországon:

Magyarország az összesített index 41. helyén végzett. Ennek megváltoztatásához kellenek a bátor nők, és támogató férfiak.

Női vezetők tulajdonságai, avagy a női vezetői stílus:

Magasabb EQ, amit minden tanulmány a sikeres cégek egyik fő kritériumaként ad meg.

Magasabb kitartás, ami nem igényel magyarázatot…

Jobb szervezési készségek, ami szintén a sikeres vállalatok jellemzője. (lásd: Scott Belsky: Megvalósítás könyve, amelyet a Smart Staff támogatott)

Jobb együttműködési készségek a csapaton belül.

Ezért, a fentiek miatt azon cégek számára, amelyben a férfiak aránya jelentősen magasabb a nőkhöz képest, javasoljuk, női munkatársak, és vezetők felvételét.